Így kerek a világ!
Drága nagyikám gyakran mondogatta ezt. Sosem értettem, hogy mire gondol. Úgy látszik bizonyos kort meg kell élni ahhoz, hogy az ember tudja, hogyan is kerek.
A csecsemőkoromból megmaradt csörgőm például, amit a szüleim raktak el emlékbe, nem csak kerek, hanem egyenesen gömbölyű volt. Jól fejbe is vágtam vele néha magamat. Ezt persze már a szüleim mesélték el, én nem emlékezhetek rá, olyan régen történt. Édesanyám mesélte, hogy ilyenkor mindig dühös lettem, dühömben sírtam és jobban csapkodtam vele a fejemet, amíg el nem vették tőlem. Már akkor próbáltam a fejembe verni, hogy milyen kerek a világ.
A pöttyös labda is kerek volt, amivel a szomszéd ikrek cicáztak velem. Annak sem örültem igazán, amíg nagyobb nem lettem és már én cicáztam a fiúkkal. Emlékszem milyen kerek volt a szemük, amikor a copfommal és a pörgős szoknyámmal vonultam el előttük. Hát fiúk így kerek a világ.
Akkor éppen a vurstliba mentünk. A körhinta és az óriáskerék. Hát azok aztán tényleg kerekek voltak. Egészen kitágult tőlük a világegyetem. Soha nem volt még olyan kerek és nagy semmi. Aztán az egészet megkoronázta egy nem igazán kerek, de annál édesebb gyönyörű kék színben pompázó vattacukor, amit édesapámtól kaptam.
És a biciklim kerekei, ahogy mint a szélvész tekertem az utcán fel és le. Azok is kerekek voltak és hogy kattogtak a küllőkre rakott színes gyöngyök. Ja, meg a hullahopp karika. Mennyit játszottunk vele az iskolaudvaron…
Aztán sokkal később az a kis arany karika. Amit Balázstól kaptam. Hát az aztán tényleg kerek volt. Azt hiszem akkor már kezdtem kapisgálni, hogy hogyan is kerek.
De teljesen bizonyos akkor lettem, amikor lányom születésekor a kerek telihold bevilágított az ablakon. Azóta bizonyosan tudom, hogy bizony Nagyinak igaza volt, a világ úgy kerek, ahogyan van.