Párterápia

Párterápia

Párterápiára mentünk a minap a FOGam meg én. Régóta esedékes volt már, sok gondot és bajt próbáltunk a szőnyeg alá söpörni. Némelyik meglehetősen fájdalmas volt. Ezért FOGtam magam és megbeszéltem egy alkalmas időpontot a FOGászaton. A várakozás ideje szorongással telt, FOGalmam sem volt, mi lesz a terápia kimenetele.

Még gyermekkorunkban FOGadtunk egymásnak örök hűséget. Elődje egyik napról a másikra hagyott el, pedig az sem volt rövid kapcsolat. Alighogy a FOGtündér kitette a lábát, máris egy újabb bimbózó kapcsolatba bonyolódtam. Lassan, fokozatosan alakult viszonyunk, hosszú távra terveztünk, ezért mély és rendíthetetlennek hitt gyökereket eresztettünk, ezzel akartuk FOGadalmunkat az örökkévalóságig bebiztosítani. FelFOGhatatlanul gyorsan repültek az évek, semmitől nem féltünk. Millió dolgon rágtuk át magunkat együtt, néha FOGvacogva fáztunk, minden FOGunkra valót igyekeztünk kipróbálni, rengeteget FOGócskáztunk.  Ha valaki fenyegetett minket, kimutattuk a FOGunk fehérjét. Szóval nem FOGtuk vissza magunkat

Kapcsolatunk felénél tarthattunk, amikor az első probléma adódott. Akkor FOGalmazódott meg bennünk első alkalommal, hogy ha nem vigyázunk, minden FOGadkozásunk ellenére nem tudunk együtt élni tovább. Fájdalmas történet volt, több kezelésen kellett átesnünk. A gyökerekkel volt a baj. Már nem voltak elég erősek.

Akkor mentünk első alkalommal terápiára a FOGászatra. Nem vertük a FOGunkhoz a garast, mindent megadtunk volna, ha a terapeuta FOGja magát és visszaállítja az eredeti állapotot. Sajnos erre a csodára még ő sem volt képes.

Én menteni akartam, ami menthető, a csillagokat sajnos nem tudtam lehozni, de megkoronáztam őt, hogy felFOGja, milyen fontos nekem. Így éltünk tovább hosszú évekig. Továbbra is együtt, összeFOGva, jóban-rosszban FOGva egymás kezét. De már semmi ne lett olyan, mint azelőtt.

Most megint gond van. Félek ezt már nem FOGjuk megúszni! Alighanem ismét meglátogat minket a FOGtündér!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük