Hideg van. Leszállok a villamosról, sóhajom apró vattapamacsként hagyja el a számat. Elengedem, nézem, ahogy távolodik. Mosolygok, mert eszembe jut, abban a kis felhőben benne vagyok egy kicsit én is. Saját külön bejáratú torokfájdító bacilusaim, szívem-lelkem melege és az ebédre elfogyasztott rántott hal molekulái is szárnyra kapnak. A világon az enyémmel együtt milliónyi sóhaj száll …
A hinta előre megy, a hinta hátra megy, a hinta fel megy, a hinta le jön, a hintán lobog utánam piros szalagos fonott copfom és kacagásom, nem félek a hintán, Apa löki magasra, tudom hogy elkap, ha a hintából ki akarok szállni, csak szólnom kell, de most nem akarok még kiszállni, ez jó nagyon, most …
A lélek a Bardoban hánykolódott. Valamennyire ismerősnek találta a helyet, mintha járt volna már itt, de ha igazán őszinte akart lenni magához, nem emlékezett semmire. Azt sem tudta, honnan vette az „őszinte” szót. Fogalma sem volt mit jelent. − Mond csak – szólította meg egy kósza Csillag, ami felé éppen sodródott – fájdalmas volt …
Ábrándos Ármin a park egy árnyékos padján üldögélt. Gondtalanul figyelte a kacsákat, ahogy lubickolnak a hűvös habokban, néha bukfencet vetve egy-egy víz alatti finom falatért. A kezében egy félig elrágott perecet tartott, amiből néha letört egy kisebb darabot a hápogóknak, majd az idővel köré gyűlt verébseregeknek is. Gyakran merengett így. Szerette, ha nyugalom veszi …
J.W.Goethe: A korinthusi menyasszony (részlet) „Könnyekkel keveredik a kéj már, vágyban egybeforrva boldogok, egyikük csak a másikban él már, jégajak szív ajkat, mely lobog. S a lánynak, mikor dermedt vére forr, keblében a szív mégsem dobog.” Isabella léptei sietősen kopogtak a sötét sikátor macskakövein. Igencsak későre járt már, de a lányt ez egyáltalán nem zavarta. …
Drága nagyikám gyakran mondogatta ezt. Sosem értettem, hogy mire gondol. Úgy látszik bizonyos kort meg kell élni ahhoz, hogy az ember tudja, hogyan is kerek. A csecsemőkoromból megmaradt csörgőm például, amit a szüleim raktak el emlékbe, nem csak kerek, hanem egyenesen gömbölyű volt. Jól fejbe is vágtam vele néha magamat. Ezt persze már a …
Enyhe szellő susogtatta meg a rezgő nyárfák levelét. Most, hogy kisütött a nap, a levelek fehér fonákja különös fényekkel villogott. Minden mozgásban volt, élt az egész liget. Gerzsont azonban ez már nem nagyon hozta lázba. Halálosan fáradt, semmi másra nem tudott gondolni, mint hogy minél előbb hazaérjen társaihoz, a megszokott helyre, ahol nem gyötörte a …
Életem delén – mint sokan mások is tevék eltöprengtem én, hová is sodort a kerék, mit sorsnak hívunk oly sokan és szapuljuk unos-untalan. Gondoltam könnyíthet lelkemen, ha sok hőstettem felfedem, s kiállhatok majd délcegen, mint Szupermen, ki sosem pihen. De mind mélyebbre ástam múltamban, egyre jobban ámultam, hisz rá kellett jönnöm csakhamar, hogy a …
Az Éjszaka egyszer megirigyelte a Nappal színeit, nyüzsgő világát. Szerette volna, ha az ő idejét is az a mozgalmas, élettel teli világ tölti be, ami a világosságra volt jellemző. Leginkább a Szivárványt szerette volna elcsábítani. Ő ugyan még soha nem látta, de egyszer hallotta, hogy az egyik kósza csillag mesélt róla. Azóta legtitkosabb vágya volt, …
Kevesen tudják, hogy a múzeumok éjszakája a sejtelmes elnevezésen túl valóban ezernyi titkot rejt. Egyes múzeumokban máskor is igen mozgalmasak az éjszakák. Ezt még kevesebben tudják. Ahogy leszáll az éj, a kiállítások megelevenednek, a múzeumok lakói végre kinyújtóztathatják fáradt, egész napos mozdulatlanságtól elmerevedett tagjaikat. Ilyenkor jut idő a társasági életre, a csevegésre, a múlton való …