A nyugalom szigete

A nyugalom szigete

Valahol messze – persze mondhatnád, hogy mihez képes – van egy hely, amit úgy neveznek, „A Nyugalom-szigete”. Azt, hogy pontosan hol található, csak nagyon kevesen tudják. Ők -, akik már jártak ott – nem árulhatják el az oda vezető utat. Velük ugyanis a beutazás előtt titoktartási nyilatkozatot írattak alá.

Az óvintézkedésekre sokak szerint nagy szükség van, úgy gondolják, ha kitudódna, merre található, sokan azonnal megrohamoznák, és nem lenne többé az, ami. Minden lenne ott, csak nyugalom nem.

Amióta tudomásomra jutott, hogy ez a sziget valóban létezik, szinte szenvedélyemmé vált, hogy kinyomozzam a pontos koordinátáit, kerül, amibe kerül. Sajnos nem sok eredményt tudok felmutatni. Azon kívül, hogy sikerült néhány olyan embert találnom, akinek megadatott, hogy járjon ott és megismerje a nagy titkot, nem jutottam tovább. Mindegyikük ígéretéhez híven megőrizte a titkot és olyan kitérő válaszokat adtak, mint pl:

– Valahol az Isten háta mögött, vagy

– Ott, ahol a kurta farkú malac túr.

– Nagyon vicces – válaszoltam ilyenkor.

Már majdnem feladtam, hogy ráakadjak a helyre, aminek már a neve is paradicsomi boldogsággal kecsegtetett, amikor a következő névtelen levelet kaptam:

„Kedves Kíváncsiskodó!

Nem olyan régen futottunk össze, nem igazán érdekes, hogy hol. Sokáig gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a levelet, nem voltam biztos benne, hogy jól teszem, ha megteszem. Mivel valamikor én is a maga cipőjében jártam és hajtott a vágy, a kíváncsiság, hogyan juthatnék el oda, ahol nem vár más, csak boldogság, nyugalom és béke úgy döntöttem segítek Önnek, hogy kevesebb zökkenővel és csalódással jusson el oda, ahova valójában szeretne.

Még mielőtt hiú reményekbe ringatná magát, szeretném elmondani, hogy a titoktartási nyilatkozatomat nem szeghetem meg, így nem árulhatom el önnek, merre induljon, hogy eljusson a szigetre. Csak némi információval segíthetem boldogulását.

A húszas éveim környékén szerettem bele egy lányba. Történetünk mesébe illő volt. Nem csak a megismerkedésünk körülményeire gondolok. Egyszerűen annyira simán ment minden, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Soha nem volt vita köztünk, de ha jobban belegondolok, talán egy hangos szó sem hangzott el soha. Minden idilli volt, már-már meseszerű. A Nyugalom-szigetére szóló repülőjegyeket nászajándékba kaptuk egy jóakarónktól, aki nevét eltitkolva postán továbbította felénk a különös meglepetést.

Nagyon örültünk a jegyeknek, hiszen ki ne akart volna egy ilyen romantikus elnevezésű helyre utazni. Kicsit meglepett ugyan minket, hogy a reptéren alá kellett írni a titok tartási nyilatkozatot, de megbeszéltük, hogy utazásunk ettől csak még különlegesebb lesz. Hiszen olyan helyre nyerünk bebocsátást, ahova csak kevesek jutnak el. Izgatottan vártuk hát, hogy odaérjünk.

A mézesheteink csodásan teltek. Semmi nem zavarta meg nyugalmunkat. Az igazat megvalva nem is nagyon érdekeltek minket a külvilág dolgai. Csak azt érzékeltük, hogy környezetünkben is csend és béke honol. Akkoriban ezt a vendéglátóink tapintatosságának gondoltuk, és kiváltságosnak éreztük magunkat. Ahogy házasságunk első hetei elteltek, nem akaródzott elhagynunk a szigetet, megszerettük az ottani életünket és a minket körülvevő milliőt. Így letelepedési engedélyért folyamodtunk. Példás előéletünkre és a helybeliek életfilozófiájához tökéletesen illeszkedő életmódunknak köszönhetően az engedélyt próbaidőre meg is kaptuk.

Így belevághattunk a nagybetűs életünkbe. Munkát kerestünk és természetesen találtunk is minden különösebb gond nélkül. Valahogy még az ezzel kapcsolatos stressz is elkerült minket. Megtaláltuk álmaink otthonát, úgy rendeztük be, ahogy megálmodtuk. Minden tökéletes volt, még a szomszédok is.

A szigeten csodálatos módon állandó volt a nyugalom. Se a politikában, se a gazdasági helyzetben soha semmilyen gond nem adódott. A közlekedési balesetek és torlódások, dugók vagy csak a mi környezetünket kerülte el, vagy valóban nem léteztek. Az emberek türelmesek voltak, viták, vagy arra okot adó helyzetek nem voltak. Még a televízióban sem láttam soha egy jófajta krimit, horrort vagy thrillert. Maga el sem tudja képzelni, milyen volt ott az élet.

Most biztosan azt mondja magában: „Pedig pont ezt szeretném megtapasztalni!”. De higgyen nekem, téved.

Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy úgy érezzem, valami rettenetesen hiányzik az életemből. Megmagyarázhatatlan hiányérzet volt ez, valami olyan, mintha kóstolna valamit, amihez már régóta nem jutott hozzá. Csak éppen nem tudja megmondani, mi is az, amit szeretne.

Elsőként a szomszédba kötöttem bele. Nem volt igazán oka, úgy értem nem csinált semmi olyat, amit azt megelőzően ne tett volna meg százszor. Egyszerűen csak úgy éreztem, szükségem van egy kis izgalomra, virtusra. Olyan negédes volt minden, annyira andalító.

Aztán belekötöttem a postásba, a buszvezetőbe, egy-két kollegámba… Nem volt megállás. Úgy éreztem, valahogy ki kell törnöm abból a bugyuta rózsaszín vattacukor felhőből. Émelyített az a rengeteg mosolygó, bárgyú ember. Kihívásokra vágytam, izgalmakra. Azt akartam, hogy igenis legyenek problémáim, amiket nekem és csakis nekem kell megoldanom. Be akartam bizonyítani, hogy képes vagyok rá, hogy meg tudok birkózni az izgalmakkal. Szerettem volna érezni a stressz, a küzdelem, a kemény munka ízét és a jól végzett munka, a sikeres csata gyümölcsét.

Mondanom sem kell, hamar szemet szúrtam. Mivel próbaidőre kaptuk meg a letelepedési engedélyt, nyugodt lélekkel kitoloncolhattak közbotrány okozásért. Közveszélyes személynek nyilvánítottak és felszólítottak, hogy egy héten belül hagyjam el a szigetet. Azt hiszi az egyes szám első személy elírás ugye? Hát barátom, nem az. A feleségem sajnos nem osztotta lázadó nézeteimet és forradalmár hajlamomat. Mikor előadtam neki, hogy unalmasnak találom az életünket és változatosságra vágyom, természetesen magára vette és nem akart tovább velem élni. Neki nem hiányzott ez a felfordulás. Ő boldog volt úgy, ahogy élt, a boldog Barbie léthez nem hiányzott neki egy fikarcnyival sem több, mint ami körülvette.

Természetes volt, hogy a szigetről már nélküle távoztam. A válással járó papírmunkát már ügyvédeken keresztül bonyolítottuk. Azóta sem láttam és nem is, hiányzik.

Idillre, nyugalomra vágyik barátom? Fogadja meg a tanácsomat! Fejezze be a nyomozást és faggatózást. Ne vágyjon ajándékba kapott nyugodt életre! Harcoljon meg érte, élvezze ki a csatáit, a megnyertek dicsőségét és az elvesztettek keserűségét is! Csalódjon, küzdjön, hogy büszke lehessen magára! Arra, amit megteremtett magának és a két keze munkájával hozott létre. Mert csak azt fogja megbecsülni. Csak azt fogja a sajátjának érezni. Az igazán értékes dolgok nem hullanak az ölünkbe és nem is kapjuk ajándékba azokat. Az igazán értékes dolgokért meg kell harcolnunk!

Fogjon neki! Soha nem késő!

Egy igazán jóakarója”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük