Hold-ON

Hold-ON

A Hold udvarában irtó nagy volt a felfordulás. Na, nem mintha más alkalmakkor olyan nagy nyugalom lenne a jellemző. Az egymást követő ciklusok csak nekünk tűnnek unalmasnak. Az igazság az, hogy a zökkenőmentes üzemmenet igen nagy szervezőmunkát igényel.

Persze mi földi halandók ebből nem túl sokat érzékelünk. Most őszintén! Nem túl gyakran jut ideje manapság az embernek, hogy a Holdat nézegetve elmélkedjen a világ nagy dolgairól. Nekünk az is elég, ha hol csenevész kifliként, hol kerek sajtkorongként ott van a helyén. Slussz passz! Talán csak a dombon ülő juhászkutyák érzékelnek valamit a dologból. Ők viszont nem feltétlenül fogadják örömmel a folyamatos nyüzsgést.

Amint említettem a helyzet odafönt most nem festett túl rózsásan. A Hold ciklus a telihold idejéhez érkezett. Ami azt illeti ma este a Holdnak teljes pompájában, telihold ábrázattal kellene ragyognia az égen. Csakhogy ennek azért volt némi akadálya.

Történt ugyanis, hogy a Hold egyik izzósora kiégett. Ettől aztán egészen furcsa módon a telihold helyett szép nagy kerek „SMILEY” formát mutatott. Sokakban felmerült a gyanú, hogy a dolog nem véletlenül történt. Egyesek azt suttogták, hogy néhányan az emberek érdektelensége miatt, mintegy figyelemfelkeltés céljából piszkálták meg a világítósort.

Nem is lett volna ebből túl nagy gond – talán egy viccen elütve, jót kacagva túl lehetett volna lépni a problémán -, ha nem merült volna fel egy másik probléma is. A raktárban – aminek az üzembiztos működést kellett volna biztosítania – sajnos nem volt a szükséges izzó fajtából tartalék. Így aztán a helyzet kezdett egészen kilátástalannak tűnni.

Az izzókat egyébként – a raktárhiányt pótolandó – már jóval korábban megrendelték, de sajnos egy a múlt héten bekövetkezett intergalaktikus baleset miatt a szállítás nem hogy késett, hanem gyakorlatilag lehetetlenné vált. Mivel baleset okozta fennakadás elhárítása több galaxis komoly együttműködését igényelte, belátható időn belül nem is remélték a megnyugtató megoldást.

Más megoldást kellett tehát keresni. Az okosok összedugták hát a fejüket és hosszan gondolkodás és ötletelés után arra jutottak, hogy dublőrt fognak alkalmazni. A döntés egyébként meglepően sokak fantáziáját mozgatta meg. Sokkal többen jelentkeztek a szerepre, mint amire számítani lehetett.

Marson például mindenki meglepődött. Általában harcias természetéről ismerték, senki nem feltételezte róla, hogy exhibicionista hajlamokkal rendelkezik. A kaszting során igyekezett a legjobb formáját hozni, és bár tekintélyes izomzatának köszönhetően nem tudta az összes holdfázist prezentálni – a sarló ászanája például egészen groteszk látványt nyújtott –, a teleholdformát tökéletesen domborította. Mégsem merték őt választani. Féltek, hogy tüzes természete nem tudja visszaadni a telehold hűvös nyugalmát. Az emberek rögtön pánikszerűen vérholdat kiáltottak volna.

Hosszas mérlegelés után Vénuszra esett a választás. Tekintettel arra, hogy fényessége a Holdéval vetekszik, abban reménykedtek, hogy nem lehet majd észrevenni a „csalást”. Nyugodt nőies bája is tökéletesen alkalmassá tette a feladat elvégzésére. Némi smink és egy kis eligazítás után a hölgy készen is állt a beugrásra.

Végeredményben a dolog egészen jól sült el. A teliholdat nem kellett elhalasztani, a cserét pedig egészen diszkréten meg lehetett oldani.

A sajtóvisszhang is nagyon jó volt. Vénusz rendkívül jó kritikát kapott, másnap szinte az összes földi újság a „SZUPERHOLD”-ról cikkezett. Többen csodálatos fotókon örökítették meg a nagyszerű égi jelenséget.

A felelősöket biztosan megtalálták. Éjjel sok üstököt láttam lehullani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük